Elkészült a Településképi Arculati Kézikönyv

 

A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény, valamint a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló, módosított 314/2012. (IX.8.) Kormányrendelet a településkép védelmével kapcsolatos helyi szabályozást új alapokra helyezte.

A törvény és a módosított kormányrendelet értelmében minden településnek el kell készítenie a teljes közigazgatási területére kiterjedő településképi rendeletét, illetve ezt megelőzően ennek közérthető alátámasztó munkarészét, a Településképi Arculati Kézikönyvet (továbbiakban: TAK).

Az arculati kézikönyv a jogszabályok útvesztője helyett röviden, lényegre törően, és mindenki számára érthető módon mutatja be közösségünk környezetalakítással kapcsolatos elvárásait, valamint a településen belül jól elkülönülő egyes településrészek arculati jellemzőit és értékeit. Áttekinthető rajzok és fényképek segítségével illusztrálja a követendő példákat, a településképhez illeszkedő építészeti elemeket, számba véve a község építészeti értékeit, hagyományait, táji- és természeti értékeit, és a regionális sajátosságokat. Elsősorban a lakosság és az építkezni vágyók tájékoztatását segítő, szemléletformáló kiadvány, de haszonnal forgathatja mindenki, aki érdeklődik községünk építészeti öröksége és jövője iránt.

A fentieknek megfelelően Pilisszentlászló Község Önkormányzata elkészítette a Településképi Arculati Kézikönyvet, melyet a Képviselő-testület a 28/2018. (V.29.) Kt. sz. határozatával fogadott el.

A településképi rendelet készítése folyamatban van.

A hatályos arculati kézikönyv honlapunkon megtekinthető, vagy a Községházán nyomtatásban megtalálható.

 

Pilisszentlászló, 2018. június 13.

 

Tóth Attila

polgármester